2011. augusztus 16., kedd

Egy régi naplóbejegyzésem - Most találtam meg :)


 Kedves Naplóm! Mint tudod, én még „hagyományos” szellemben nevelkedtem. Anyuék, az óvó nénik, meg a tanító nénik sokszor elmondták, hogyan kell szépen beszélni. Nem csak arra értem ezt, hogy ne káromkodjak, hanem arra is, hogy ne selypítsek, sok szót ismerjek, és tisztelettudóan beszéljek az idősebbekkel.
  Abban a tévhitben éltem sokáig, hogy a nyelvezetem tökéletes, és mindenhol meg tudom értetni magamat. Úgy döntöttem, ideje ismerkedni a számítógéppel. Először csak egy rajzoló programmal, és néhány videojátékkal próbálkoztam, később már a netre is felmerészkedtem. Minden simán ment, sok dolgot megtudtam: egész jó kikapcsolódás volt! Egy nap regisztráltam egy oldalra, ahol virtuális állatokat lehet nevelni. Én egy kiskutyát kezdtem etetni. Szépen cseperedett, azt hittem, ennyi a játék lényege. Aztán kaptam egy üzenetet. Egy lánytól jött, akit nem ismertem. Megnéztem mit írt, és be kell vallanom: jól kikerekedett a szemem. A levélben csupa furcsa kifejezés, értelmetlen betűk, és krikszkrakszok foglaltak helyet. Így szólt (idézem): 
Szijja! Mizu? Én még új vok itt, nem értek a chathez! LOL nem? XD neked mi a neved? Csaj vagy pasi vagy? Am ha majd fent leszel akk dumcsizhatnánk! Oks? Na szijja! Pux csox thx h elolvastad! XD <3

Átolvastam még egyszer, azután újra, és újra, és nem hittem a szememnek! Mint ilyenkor szokásom rögtön az unoka tesómhoz fordultam, aki hasonló cipőben evez, mint én, de egy évvel idősebb. Elmondta, hogy mit jelentenek a különböző jelek (thx= köszönöm; LOL, és XD= nevetés…) én, pedig csak nevettem rajta, és legyintettem: biztosan csak egy unatkozó kislány hóbortjai.
Hamarosan azonban szomorúan tapasztaltam, hogy ez nem egy „unatkozó kislány” hóbortja, hanem az Interneten mindenki ezt az „újmagyar” nyelvet használja, és ha meg akarom értetni magamat, anélkül, hogy kiröhögnének, és érteni akarom, amit mások irkálnak, muszáj lesz megtanulnom. Az unoka tesómmal gyakoroltam, aki már „beszélte a nyelvet”. Éppen elég lett volna a számítógép keretein belül figyelni erre a kuruttyolásra, de sajnos hamarosan megjelent az iskolában is! Igyekeztem kerülni azokat, akik így beszélnek, hasztalan. Csak annyit tehettem, hogy én nem használtam a rövidítéseket.
Az osztályban szerencsére nem harapódzott el a ragály. Többen észrevették, milyen kicsinyes, és ronda dolog ezeket a szavakat használni, és senki nem szokott rá, nem is nagyon próbálgattuk.
A mai napig sem válaszoltam a levélre, de az emlékezetemben megőriztem minden szavát, és gyakran eszembe jutnak, ha levelet kell írnom egy „Internetül beszélőnek”, és úgy gondolok rájuk, mint egy újabb mérföldkőre, aminek én csak a koszos oldalát értettem meg (a tiszta tele volt krikszkrakszokkal). De most már én is „beszélni Internet” kedves Naplóm, mert muszáj.

2011. augusztus 4., csütörtök

Néha furcsa hangulatban...


Kedves olvasóim! 
A következő gondolatmenet a zuhany alatt állva született meg, és percekig komoly fejfájást okozott számomra, de most, nagyjából öt perccel azután, hogy szinte benne éltem ebben a komoly problémában őszintén be kell vallanom, hogy alig emlékszem rá. Így van ez. Az emberi agy kifürkészhetetlen, és túl kevés rajta a hely emberenként. Én például sokkal többre vagyok képes, mint amennyit az agykapacitásom elbír. Tudom magamról, érzem: a lelki erőm, a szellemi valóm több mint ami egy ekkorka kis izomba betömöríthető. Pedig végül is az sem kevés, de a felhasználható terület csak töredéke az egésznek. Az emberi agy fejlettnek gondolja önmagát, ami ha jobban bele gondolunk abszurd! Hiszen olyan kevés dolog „fér el benne”. Talán soknak tűnhet, és aki most hőbörög, hogy „hát ez nem normáliiis!” (elbírom képzelni néhány osztálytársamat. ;)) annak igaza is van… sok, de mihez képest sok? Előre ne tudom megmondani a jövőben előforduló témákat, de valószínű, hogy szóba jön majd párszor az agy, csakúgy, mint az űr, de most, mint olyan nem erről szól a fáma! A kádban átélt pillanatok lényegét szerettem volna leírni, de már megint olyan hosszú lett ez a cikk, hogy senki nem fogja elolvasni… Ez a baj az emberekkel! És persze velem is, ebből kifolyólag. Mármint a fajbeli rokonság végett. Lusták! Nincs idejük hosszú gondolatmeneteket, fogalmazásokat olvasgatni. Micsoda vétek! Hiszen egy embert többé-kevésbé megismerhetünk az írásaiból. És itt nem a kézi írásról, azaz a betűk formálásáról beszélek, hanem a szövegről. A mondandóról! Mindig vannak még plusz információk a sorok között. Mivel ez még nem is számít egy annyira hosszú cikknek, kérem, hogy aki legalább idáig eljutott az írja meg alulra kommentbe, hogy eljutottam, vagy a nevét, vagy amit csak gondol! Csak pár szót! Nem nagy kérés, nekem mégis nagyon sokat jelent! Bonyolult lelkem időnként megindul, s csak száguld, szál a gondolatok sebességével, ami még a fénynél is gyorsabb, csak éppen gyenge, s így nem mérhető, és szükségem van rá, hogy tudjam, vannak körülöttem, figyelnek rám, olvassák, amit írok! Köszönöm annak, aki megteszi ezt nekem! = )
Közben eszembe jutott, hogy a kádban éppen az iskoláztatási, illetőleg beiskolázási rendszer hibáit taglaltam! Például amikor engem 7 évesen az iskolapadba nyomtak (így is később, egy évvel!) még nagyon nem voltam oda való! Utáltam, bezárva éreztem magamat, és legalább harmadikos koromig még ugyanaz a játszó, babázó (illetve én dínókkal játszottam, de mind1) futkosó kisgyerek maradtam, nem tört meg az iskola, s így csak sokkal nehezebb volt. Persze jó tanuló voltam, gyorsan meg tanultam írni, olvasni, és érdekes módon akkor még a matek is ment… Ezeken a mély, borzalmas sebeken rágtam magamat vérremenően fél órája, de aztán öt perc kellett, hogy nehezen előhozhatólag elfelejtsem. Hát borzasztó! Kegyetlen az élet, nem? Igazából most elgondolkozta rajta, milyen mázlim van, hogy ez volt ma a legnagyobb gondom. Azt hiszem, sosem akarok felnőni teljesen. Köszönöm, hogy elmondhattam. :)<3

2011. július 24., vasárnap

Isten definiálása

Kicsit talán illegális, vagy mondhatni pofátlan dolog, amit itt most megkísérelek. Ezért ezt a cikkemet csak és kizárólag azoknak ajánlom, akik rugalmasan kezelik a vallást, és inkább a reális, természeti magyarázatok felé hajlanak. Célom nem abban áll, hogy megsértsem, lealacsonyítsam a hívőket, ilyesmiről szó sem eshet! Csupán egy olyan fontos, mindenkit régóta foglalkoztató kérdéscsoporttal kapcsolatos gondolataimat szeretném szabadon engedni, amik úgy alapból is sokszor kiszöknek. Mi tulajdonképpen Isten? Ez lenne a fő kérdés, s ebből származik az összes többi. Definiáljuk hát az isten fogalmát.
Kezdeném görög ősapáinknál. Amondó vagyok, hogy az, amit ők hittek, miszerint Isten egy szakállas bácsika, aki odafönt lakik, villámokat szór, és eldönti mi jó, illetve mi rossz tejes mértékig hiányos, és kielégítő magyarázatnak sem nevezném…
A görögök több istenben hittek, jóformán mindennek volt egy „képviselője”. De miért kellettek nekik ezek a figurák? A választ a legtöbben abban keresik, hogy szükségük volt „felettesekre”, akiket tisztelhettek. Ez helyénvaló. Én mégis azt mondom, hogy ez kevés! Kellett ott lennie valami többnek… valaminek, ami szoros összefüggésben áll a keresztények, és más valláscsoportok istenével, s bár nem tudnak róla valójában mind egy és ugyan az!
A gondolatmenet kifejtése után ez mindjárt világosabb lesz.
Minden olyan dolog, aminek istene volt energiával rendelkezett. Nem egyforma nagyságú energiákkal, de energiával. És összességében azt mondhatom, hogy minél nagyobbal, annál nagyobb tiszteletet váltott ki! A vizek, szelek, a halál istene sokkal nívósabb, hatalmasabb energia, mint mondjuk a hangyáké. (Bár ez nem a legjobb példa, mert azok adott esetben roppant erősek lehetnek) de mondjuk a füveké. A görögök ezeket a természeti jelenségeket, katasztrófákat Istenekként képzelték el. Ugyan úgy, mint a keresztények, csak ők egy istenben hittek, azaz egy energiaforrásban, ami mindenért felesős. Megállapítható tehát, hogy Isten tulajdonképpen egy energia. (Roppant büszkeséggel tölt el, hogy ezt egyedül megállapítottam, de tisztában vagyok vele, hogy nem én vagyok az első, és nem is az utolsó)
A következő kérdés, ami már kicsivel bonyolultabb, hogy honnan származik ez az energia? Nos… ez egy viszonylag egyszerű elmélettel meg is magyarázható (legalábbis egyenlőre) Isten nem más, mint a mi kis bolygónk saját, még az ősrobbanás óta megmaradt energiája. Nem nyer újat, mert nem is veszít különösebben. Van egy híres fizikai alapelv, miszerint az anyag nem vész el, csak átalakul. Hát ez az! Itt a megoldás! A Föld energiája minden. Valami olyan misztikus dolog… még csak nem is anyag… ami ott van mindenben. A természeti jelenségekben, a növényekben, az állatokban, és bennünk is! Úgy is nevezik lélek. Valami, ami a születés, és elhullás állandó körforgása miatt ingadozik, és pont ettől marad egyensúlyban. Megmagyarázhatatlan dolog! Legtöbben hatodik érzékként gondolnak rá, pedig ez csupán az az örök, mindent körbe szövő pókháló, ami összeköt mindent, mindennel. Valaki jobban, valaki kevésbé érzékeli, de mindenki tudja, észleli, érzi, hogy jelen van. Mi is a Föld energiájának kisebb, leosztott részei, mintegy egységei vagyunk, Isten tehát mi vagyunk, azaz bennünk is ott van. Ha úgy tetszik minden ember (a lelket tekintve) Isten, de ő nem urunk, és parancsolónk, csupán az energia hálózat nagyobb, szabadon lévő része, ami segíti a mi működésünket, és kapcsolattartásunkat a többi kis energia csomóval.
Nem lehettek tehát jelenések, megjelenések, és istennek nem lehetett húsvér gyereke, mert ő nem egy fizikai értelemben létező élőlény, hanem az a természet feletti, amit mindannyian tudunk, de soha nem fogunk tudni megmagyarázni.
Isten definiálása tehát jelentem kudarcba fulladt. De körülírtam. ;)

2011. július 21., csütörtök

A facebook, mint összeesküvés


„A Facebook egy világméretű hipnotizáló rendszer, ami egy összeesküvésen alapszik.”
Erre a zseniális következtetésre egy széles párkányú ablakban ülve két keksz megevése között jöttem rá. A reakció nagyjából ennyi volt rá: -Aludjunk? … - tartalmas. Nem voltam álmos, néztük hát tovább a Holdat, ettük a kekszet, és bonyolult szerkezetű agyam (ami nagy, de kevés rajta a redő) egyik rejtett szegletébe dugtam az előbb kipattant közmondást.
Aztán egy nem sokkal azutáni napon, amikor éppen zuhogó esőben sétáltam a kedvenc pulcsimban, és Copy Con Holnapját hallgattam újra eszembe jutott. Elsőre valóban csak egy ostoba agymenésre emlékeztet, de bővebb kifejtés után az ember rádöbben, hogy nem is az! Manapság megkockáztatom minden 5. embernek van Facebook profilja, emellett rengeteg vállaltnak, együttesnek, iskolának, kutyatenyészetnek, meg még sorolhatnám minek. 2011 januárjában már 600 millió regisztrált felhasználót számláltunk, ami bizony eléggé nagy szám! Sosem voltunk jóban a matematikával, világ életemben csak kompromisszumok árán tanultam meg/volt hajlandó bele menni a fejembe, de azt még én is tudom, hogy 600 millió elég nagy szám! Főként, hogy a szerver csak 2004-ben alakult. Még 10 éves sincs! Az összeesküvés elméletem a következő: a Facebook terjedése tovább folytatódik. Nagyjából (tegyük fel) 2030-ra elérhetjük azt a szintet, hogy minden 2. embernek lesz. Előfordulhat az is, hogy kötelezővé teszik, egy amolyan személyi igazolványhoz hasonló nyilvántartási rendszer formájában. Születésünkkor már az anyakönyvvezetők (Facekönyvvezetők) létre hoznak számunkra egy profilt: anya, apa, testvér, ország, város, életkor, minden! Ez már most is megtalálható az oldalon. Ezzel még így önmagában nincs is semmi probléma. A gond azzal van, hogy minél jobban rászokunk, annál több időt töltünk az oldalon. Azok, akinek ehhez érdeke fűződik üzeneteket, felhívásokat küldhetnek a népnek, és akár borzalmas dolgokra is rávehetik az arra alkalmasakat! Függővé tehetik az embereket, és mint tudjuk a függőség rossz dolog. Később akár a függőség tárgyának (a Face) megvonásának gondolatától is elrettenhetnek a felhasználók, és tüntetéseket, rablásokat, gyilkosságokat vihetnek véghez, csak hogy visszakapják a használati lehetőségüket. Ha meggondoljuk már napjainkban is volt rá példa, hogy befolyásoltak embereket a szóban forgó alkalmazás segítségével! 2010 májusában a Facebook egy közösségi csoportja arra buzdította a felhasználókat, hogy május 20-án Mohamedről készült rajzokat küldjenek. A rajzverseny szervezői az ellen a blogger ellen akartak tiltakozni, aki megfenyegette a South Park készítőit, mivel az egyik epizódban Mohamedet medvének öltöztetve jelenítették meg.  A próféta ábrázolására való felhívás nagy felháborodást keltett Pakisztán-szerte és sok más iszlám országban. Karacsiban tüntetéseket tartottak emiatt és kötelezték a Facebook betiltását. A portál elérhetőségét egész májusban blokkolták.
Egyéb érdekes társadalmi hatásokról szóló történeteket is lehet találni a neten kisebb utána olvasás után. Ami nekem az egyik legjobban tetszett, hogy egy egyiptomi férfi Facebooknak nevezte el kislányát, ezzel tisztelegve egy politikus, Mubarak elüldözésének. Nem tudom pontosan mi történt, de utóvégre ez nem egy politikai blog, akit érdekel, járjon utána. Lényeg a lényeg: az elmélet ugyan kicsit vicces, és abszurd, de nem teljesen lehetetlen! :) Zsó