Kedves Naplóm! Mint tudod, én még „hagyományos” szellemben nevelkedtem. Anyuék, az óvó nénik, meg a tanító nénik sokszor elmondták, hogyan kell szépen beszélni. Nem csak arra értem ezt, hogy ne káromkodjak, hanem arra is, hogy ne selypítsek, sok szót ismerjek, és tisztelettudóan beszéljek az idősebbekkel.
Abban a tévhitben éltem sokáig, hogy a nyelvezetem tökéletes, és mindenhol meg tudom értetni magamat. Úgy döntöttem, ideje ismerkedni a számítógéppel. Először csak egy rajzoló programmal, és néhány videojátékkal próbálkoztam, később már a netre is felmerészkedtem. Minden simán ment, sok dolgot megtudtam: egész jó kikapcsolódás volt! Egy nap regisztráltam egy oldalra, ahol virtuális állatokat lehet nevelni. Én egy kiskutyát kezdtem etetni. Szépen cseperedett, azt hittem, ennyi a játék lényege. Aztán kaptam egy üzenetet. Egy lánytól jött, akit nem ismertem. Megnéztem mit írt, és be kell vallanom: jól kikerekedett a szemem. A levélben csupa furcsa kifejezés, értelmetlen betűk, és krikszkrakszok foglaltak helyet. Így szólt (idézem):
Szijja! Mizu? Én még új vok itt, nem értek a chathez! LOL nem? XD neked mi a neved? Csaj vagy pasi vagy? Am ha majd fent leszel akk dumcsizhatnánk! Oks? Na szijja! Pux csox thx h elolvastad! XD <3
Átolvastam még egyszer, azután újra, és újra, és nem hittem a szememnek! Mint ilyenkor szokásom rögtön az unoka tesómhoz fordultam, aki hasonló cipőben evez, mint én, de egy évvel idősebb. Elmondta, hogy mit jelentenek a különböző jelek (thx= köszönöm; LOL, és XD= nevetés…) én, pedig csak nevettem rajta, és legyintettem: biztosan csak egy unatkozó kislány hóbortjai.
Hamarosan azonban szomorúan tapasztaltam, hogy ez nem egy „unatkozó kislány” hóbortja, hanem az Interneten mindenki ezt az „újmagyar” nyelvet használja, és ha meg akarom értetni magamat, anélkül, hogy kiröhögnének, és érteni akarom, amit mások irkálnak, muszáj lesz megtanulnom. Az unoka tesómmal gyakoroltam, aki már „beszélte a nyelvet”. Éppen elég lett volna a számítógép keretein belül figyelni erre a kuruttyolásra, de sajnos hamarosan megjelent az iskolában is! Igyekeztem kerülni azokat, akik így beszélnek, hasztalan. Csak annyit tehettem, hogy én nem használtam a rövidítéseket.
Az osztályban szerencsére nem harapódzott el a ragály. Többen észrevették, milyen kicsinyes, és ronda dolog ezeket a szavakat használni, és senki nem szokott rá, nem is nagyon próbálgattuk.
A mai napig sem válaszoltam a levélre, de az emlékezetemben megőriztem minden szavát, és gyakran eszembe jutnak, ha levelet kell írnom egy „Internetül beszélőnek”, és úgy gondolok rájuk, mint egy újabb mérföldkőre, aminek én csak a koszos oldalát értettem meg (a tiszta tele volt krikszkrakszokkal). De most már én is „beszélni Internet” kedves Naplóm, mert muszáj.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése